A Terra Incognita albumról írták:
Komoly várakozással tekintettem a hazai progresszív metal egyik élcsapatának, a Nemesisnek legújabb műve elé. Első két albumuk ugyanis nemcsak a hazai, de az egész prog. metal életben a számomra legkedvesebb alkotások között van. Azóta viszont a zenekar egy része lecserélődött, és az új felállást még csak egy igen jól sikerült, de főként újravett régi számokat tartalmazó promóciós anyagon hallottam, élőben sem sikerült még elcsípni, az igazi bemutatkozásuk ez a lemez. Úgy érzem, méltó módon sikerült folytatnia a zenekarnak munkásságát. A hangszeresek (dob illetve basszusgitár poszton történt változás) természetesen most is rendkívül komoly felkészültségűek, ez természetesnek mondható ebben a stílusban. Számomra a Nemesis egyik vonzerejét az adja, hogy a progresszív stílusjegyek mellett soha nem feledkeznek meg az erőről sem, igen súlyos hangzásuk van, és örömmel nyugtázhatom, hogy ez is változatlan, vagy talán még inkább igaz az új anyagra. Prog. bandák esetében igen fontos az ének, és Kiss Zoltán énekest is csak dícsérni tudom: örülök, hogy meg sem próbálja utánozni elődjének igen egyedi stílusát, nagyon erőteljes, tiszta, szép hangja van, és saját stílusa, ami egyébként talán klasszikus rock énekesekéhez áll közelebb. A szóban forgó új mű egy konceptalbum, ami egy igen különleges, saját történetet mesél el. Ezt nem is taglalnám részletesen, hiszen mindenkinek magának kell megfejtenie, megéreznie hogy számára mit mond. Úgy érzem azonban, hogy az emberiség talán legnagyobb kérdéseit is boncolgató történeten érdemes mindenkinek elgondolkoznia, komoly tanulságokkal bírhat, számomra igen szimpatikus a koncepció. A zeneanyag minden vonást magán visel, amiért a Nemesist eddig is szerethettük. Bár a jobbára Dream Theaterhez köthető prog. metalos stílusjegyek erősen jelen vannak az albumon, rengeteg zenei megoldásnál érezni a hatást, a zenekarnak van egy igen sajátos dallamvilága, ami szerencsére megmaradt, ezáltal a Nemesis zenéjét mindenképpen egyéninek mondhatjuk. Ebben én néhol keleties illetve magyar népi hatásokat is felfedezni véltem, ami a régi felállásban talán az énekhangnak is köszönhető volt, ez a zenében a legújabb albumon is érezhető az eddigi igen finom szinten. A muzsika egyébként végig jól illeszkedik a koncepcióhoz, így fölöslegesnek érzem számonként elemezni, mivel egy nagy egészet alkot. Több hallgatást igényel a zene, mind összetettsége, mind pedig hossza miatt, mire be lehet fogadni, viszont megéri, mert egy idő után megmaradnak a jól megírt dallamok. Az album tartalmaz hosszú, több részes, igazi progresszív dalokat, mint a Találkozás a Hihetetlennel vagy a Belső tűz, csakúgy, mint rövid, finom átvezető tételeket (A Titok, Miért?), vagy instrumentális számot (Inferno). Érződik, hogy minden egyes pillanat kitűnően meg lett komponálva, és a történet hangulata is mindvégig jelen van a zenében. A lemez hangzása kitűnő, ez mindenképpen előrelépés az eddigi, igen jól megszólaló Nemesis albumokhoz képest is. Ezúttal a P. Stúdióban dolgoztak Kürönya Miklós hangmérnökkel, csakúgy mint az Ossian a két utolsó albumuk esetében, a Nemesis lemez hangzása azonban sokkal jobban tetszik azokénál, lévén sokkal természetesebb; igen jól átjön a zene súlya. A borító is rendkívül igényes, Havancsák Gyulában ezúttal sem kell csalódnunk. Összességében a Nemesis igen jól vette a harmadik lemez jelentette akadályt, és mivel angol nyelvű kiadványaikhoz komoly külföldi kiadójuk van, nemzetközi sikerekért is szurkolhatunk nekik, ilyen színvonalas zenével megérdemelnék. A magyar progresszív metal egyik legjobb albumával van dolgunk, a stílus hazai híveinek kötelező.

10/10

Szilasi Zoltán

METALNEWS.HU

Amilyen gyorsan beívódott a magyar progresszív metal társadalom körébe a Nemesis még '98-as és '99-es lemezével, annyira nem siették el a harmadik lemez kiadását. Persze ha tudjuk, hogy azóta már csak ketten vannak az akkori csapatból és emellett még a külföld felé nyitás jegyében az első két lemezt is felvették angolul, akkor érthető lehet a dolog. Végülis itt a lemez és azt hiszem mindenki igen sokat várt tőle. Az első hallgatás után el kellett gondolkodnom, hogy én változtam 1-2 év alatt vagy a Nemesis zenéje. Aztán rájöttem, hogy mindkettő valamilyen mértékben. Magában a Terra Incognita nem fog feltűnően nagy újdonságokat hozni zeneileg az előző albumokhoz képest, viszont valahogy masszívabb lett az egész produkció. Kellett jó pár hallgatás még otthon éreztem magam az albumban, ennek ellenére könnyebben hallgathatónak tartom, mint elődjeit. A lemez hangszíne is más lett kissé, talán úgy tudnám jellemezni, olyan, mint a külföldi "nagyoké". Koncertekről már tudhattuk, hogy Kiss Zoli hangjába se lehet belekötni, ez itt is tökéletesen megmutatkozik. Ami leginkább magával ragadott, az a szövegvilág. Olyan mélységeit boncolgatja az életnek amit csak kevesek tudnak ilyen jó a zenéjükben megjelentetni. Nem tudom, hogy mi készült el előbb, a szövegek vagy a zene, de tökéletesen illeszkedik egymáshoz a kettő. Az album kiinduló témája, hogy mi lenne ha megtudnánk milyen a túlvilági lét és ezután hogyan viszonyulnánk evilági életünkhöz. Érdekes egy téma és érdemes is kicsit beleásni magunkat a szövegkönyvbe, főleg, hogy plusz bevezetés tartozik minden dalhoz. Nem hatott elsőre, sőt másodszorra se a Terra Incognita, de jó pár hallgatás után megadta magát. Mondhatom, hogy minden rajta van a lemezen, ami egy igazi progresszív metal albumhoz kell! Minden elismerésem Fábiéknak a lemezért! A történetért plusz pont.

HEAVYMETAL . HU

Három évet kellett várni a harmadik Nemesis albumra. Ez idő alatt rengeteg minden történt, új énekes és ritmusszekció érkezett, sikerült külföldi lemezszerződéshez jutniuk, melynek gyümölcsét, ha minden igaz, már megtalálni a jobb nyugati lemezboltokban. A Terra Incognita minden eddigi vállalkozásuknál monumentálisabb, pedig ugye az eddigiek voltak összecsapott fércmunkák.
Ez teljes egészében konceptalbum. A történet a végén kezdődik: egy lány leugrik egy toronyház tetejéről, s holtteste mellett egy naplót találnak. Az album az abban leírtakat dolgozza föl. A lánnyal a napló elején valami egészen hihetetlen történik: egy angyal útmutatásával megjárja a Fények Földjét, az Öröklét honát, ahova csak a holtak lelke juthat – ám a lány visszatér az életbe. Az angyal szavát veszi, hogy senkinek sem mondhatja el a titkot, ám mégis elsuttogja alvó kedvesének. A fiú másnap egy csodás álomról számol be, mely a lány szavainak lenyomata, és úgy érzi, az ő küldetése az, hogy mindenkivel tudassa: öröklét vár rá a halál után. A fiúból próféta lesz, ám a dolgok a visszájára fordulnak…Tovább nem mesélem, a borítóban végigkövethető a történet. A befejezése nem happy end, de nem is egyértelműen szomorú. Ez az a pontja a történetnek, ahol a hallgatóra van bízva, mit gondol. A szövegek általában véve elég világosan fogalmaznak, de jól vannak megírva, és akad néhány csodálatos, igazi verssor is.
Ami a zenét illeti, nincs lényegi változás, az azonban mindenképpen figyelemre méltó, milyen erős -s közben mégsem erőltetett- a szöveg és a zene összhangja. Ha valaki csak nagyvonalakban ismeri a történetet, a zene hangulata alapján is mindig tudni fogja, hol jár, mi történik. A zenészeket egytől egyig dicséret illeti. Nagy Laci hatalmas erővel dobolja végig a legkomplexebb részeket is; Berczelly Csaba basszusa a finomabb témáknál bársonyosan simogatja a fület; Nagy Gyuri billentyűs végig egyenrangú társa Fábián Zoli gitárosnak – ők ketten sziporkáznak, technikai tudásuk bámulatos. Kiss Zoli pedig egy igazi kincs, a már-már heroikus - himnikus metal részektől a rock operába vagy musicalbe illő dolgokon át a leheletfinom lírai dallamokig mindent tökéletesen hoz. Különösen gyönyörűek az Angyal szerepében énekelt részei. Igazi klasszikus hard rock/metal énekes – egyike a legjobbaknak idehaza. És akkor még nem is szóltam az AOR szintű, csodás vokálokról (Találkozás a Hihetetlennel). A produkcióról annyit, hogy minden apró hangot, díszítést, finomságot lehet hallani, ugyanakkor baromi súlyos, erőteljes a keményebb részek sound- ja – itthon nem nagyon lehetne ennél jobban megszólaló anyagot csinálni.
Amivel viszont gondom van, az az, hogy nagyon érződik a Dream Theater hatása. Minden téren. Fábi esetében a leginkább nyilvánvaló, hiszen riffelése és szólómunkái is Petruccit idézik. Néha annyira jólesne tőle egy technikailag visszafogottabb, de dúdolható szóló! Az album egésze egyébként leginkább az A Change Of Seasons- re emlékeztet, hatásában is (bár ez szubjektív megítélés). Mondjuk ez egyben elismerés is. És azt is elismerem, hogy létezik egyfajta sajátos Nemesis íz (amiben egyébként benne van Fábiék régi csapatának, a Jericho- nak az öröksége is – pl. A Bűnös Mindig Más- ban a Titanic című hajdani remekük árnyát érzem).
Ezzel együtt a Terra Incognita egy nagyszerű alkotás, mely a sztorit figyelmen kívül hagyva is maximálisan megállja a helyét (Zoli nagyon jó dallamokat hoz!), de a szövegek olvasása, figyelmes meghallgatás mellett páratlan élményt nyújt.

U. N. 9/10

METAL HAMMER

”A Terra Incognita története Fábi saját agyszüleménye, a dalszövegek mellett rövid bevezetőt olvashatunk, lehet bogarászni, én még a sokadik hallgatás után is bele bírok merülni, pláne, hogy csupán magukat a szövegeket kiragadva ki-ki saját átélt élményeire is találhat sorokat...”
”A dalokat nem igazán lehet külön elemezni - illetve nincs sok értelme -, egységes folyományt alkot az egész. Zeneileg nyilván nincs gyökeres változás az eddigi lemezekhez képest - a dalszerző nem változott :-) ,- tehát a szokásos (és számomra tetszetős) keleties, "nemesises" témák, riffelős részek, hömpölygős dallamos refrének, olykor dreames matekosság, ízes-igényes gitár- és szintiszólók, kellő súly (néha meglepő súly, morcos-dühös), na meg sok-sok érzés jellemzi a nótákat.”
„Nem igazán dalközpontú a lemez, bár ki lehet ragadni kedvenceket, de a Terra Incognita tényleg igazán koncept alkotás, tehát a legjobb az elejétől a végéig egyszerre végighallgatni, időt szánni rá, belemerülni, elmolyolni a miértekkel és hogyanokkal.”

V.SZ. SHOCK

Azt hittem Nemesis ügyben nem érhetnek meglepetések, eddigi lemezeik fényében abban biztos voltam, hogy nagyon korrekt matériához lesz ismét szerencsém, nadehát… az állam leesett!!! Ugyanis a Terra Incognita felülmúlta az eddigi és elég magas Nemesistõl megszokott szintet. Valami csodás és frenetikus művet alkotott a zenekar! Méghozzá ezerarcú szépségekben bővelkedő muzsika személyében. Igazán nem is tudnám megmondani, dacára annak, hogy a progresszív műfaj előadói közül is a dúlósabb zenét játszókat részesítem előnyben, hogy a lemez mely részei tetszenek jobban. Vajh azok, amikor mindent elsöprő drámai lendülettel visz magával a zene, vagy azok a szinte éterien áttetsző lágy pillanatok? Szerintem ez a kérdés igazán nem is eldöntendő, hiszen ebben a zenében minden pillanat emlékezetes. Igenám, viszont ez a muzsika rettentő összetett, rengeteg finom és sokszínű részletből áll össze, legyen az a billentyű, dob, gitár, bőgő, ének tartozéka, mindezek alkotnak egy teljesen kerek, szinte lélegzően élő egészet.
Az is tény, hogy nehéz lenne megvalósítani az efféle muzsikát, ha nem lennének a zenészek ilyen hihetetlen profizmussal, megfelelő tapasztalattal rendelkezők. Ez a tény szinte magáért kiabál az egész lemezről, komolyan mondom ritkán találkozom akár külföldi zenék között is ennyire átgondolt és messzemenően körültekintően összeállított hanganyaggal.
Már most jelzem viszont, hogy ódzkodni fogok ezen írásban bármely dal kiemelésétől, ez a zene nem enged meg ilyesmit, ugyanis teljes egészében hallani kell, vagyis inkább érezni ezt a muzsikát.
Viszont, ámulatra méltó az album hangbeli és hangnembeli sokszínűsége, ezért van hogy, hallatlanul és különösen expressíív a muzsika. Egyszerűen elképesztő mennyi hangot fedezhetünk fel, ennyiféle zenei elemmel még nem találkoztam, főképpen ha magyar előadók műveit tekintem. Ha a billentyű eszközeit tekintem, hol a hangok vad lendülettel szaggató hullámait ontja felénk, hol éterien elúszik, szinte atmoszférikus vizeken evez, vannak pillanatok, mikor csodaszép zongorahangok tűnnek fel, máskor pedig átadja a vezető szerepet egy másik hangszernek, legyen az teszemazt gitár. És ha már gitárnál tartunk, igaz, hogy a progresszív stílusnak megvannak a sajátos jegyei, de a Nemesis nem elégszik meg ezekkel az egyáltalán nem szűk korlátokkal, igaz a progresszív stílus jegyein belül is hol az ős progresszív, hol a modern, néhol jazzbe hajló témákkal variál, de hát felbukkannak itt kimondottan fémes szólók, sőt ezen felül gazdagítja még a sokszínűséget az akusztikus pengetés is. Nagyon kellemes zenei momentumokkal szolgál a bőgő is, igen mert valóban van " saját élete", persze ugyanígy dicsérhetem a dobolást is, merthogy megvan rá a nyomós okom ez esetben is, merthogy minden pillanatban azt teszi amit kell, az énekről pediglen nem is beszéltem…elég nehéz is akármit is beszélni róla, sőt az egész lemezről is, ugyanis egy iszony nagy hibája van- túl tökéletes, túl szép, és az ilyesmi botor szavakkal leírhatatlan.
Az viszont leírható, hogy a lemez valóban szépen szól hálistennek, így aztán igazi fülélmény a hallgatása.
Nem lenne teljes a kép képek nélkül, a borítóra vetett egy pillantás alatt felismerhető Havancsák Gyula stílusa, az őmunkája által lesz abszolút komplett egész az egész lemez tartalmi mondanivalója.
Mit is mondjak még? Azt már mindenki elég régen tudja, hogy a Nemesis elég régen kinőtte Magyarország zenei korlátjait, a Terra Incognitának pediglen határozottan és halmozottan valami külföldi és multiprogkiadó kezében van a helye, hogy ezt a muzsikát, szerte világon minden jó zenét szerető és értékelni tudó emberrel megismertesse. A zenekarnak pediglen nemzetközi közkinccsé kellene tenni ezt a lemezt, és külföldön is bemutatni, mégpedig élő előadásban. Illő lenne ha ez így lenne!!!!!!

HATHOR
www.firegarden.cjb.hu

:::: Vissza - Terra Incognita ::::